Bár az idei tél nem volt különösebben hideg, annál inkább hosszúnak, szürkének és unalmasnak tűnt, ami után alig-alig akart jönni a tavasz. Aztán egyik hétről a másikra minden zöldbe borult, olyan gyorsan, hogy az átmenetet meg sem éreztem, pedig nagyon vártam, hogy a téli, depresszív időszakot magam mögött hagyva, tavasszal jön valami új.

Az életemben eddig talán leginkább tavasszal történtek az igazán nagy, megélős, átélős dolgok - ezekre ha visszagondolok, most is élénken bennem élnek. Aztán ahogy telnek az évek, úgy válik minden egyre felületesebbé, idegenebbé. Már azon kapom magam, hogy nem tudok fontos dolgokat megélni, csak utólag visszagondolva jövök rá, hogy hű, ez vagy az milyen jó is volt. És már elmúlt.

Mióta (sőt már nem is annyira) új munkahelyem van, azóta még inkább így van ez. Az irreális elvárások és határidőkkel, őrült főnöki ötletekkel való állandó küzdelem a mindennapok túléléséről szól, majd amikor lélegzethez jutok, és kimenekülök a természetbe, a kedvenc helyeimre, ahol feltöltődhetek, ott is minden idegennek és üresnek hat. Pedig talán csak én üresedek ki, és válok egyre érzéketlenebbé, ingerszegényebbé.

De a tavasz még nem múlt el, és elhozhatja a várva-várt felfrissülést a tavaszi eső. A meteorológia esős napokat ígér, és ha a földből egy hasonló alak nőne ki, egy rossz szavam se lenne :)